Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

ez igaz volt 3 meccsel ezelőtt, a cserekor

azóta elbuktunk két egygólos meccset (+EN mindkettőn), köztük a 4 pontosat is a Caps ellen. már lemondtunk a POról félig meddig hivatalosan is. ennek köszönhető, hogy Taorminát, aki amúgy nagyon jól játszott mindkét meccsén (a sérült Hedman helyett), visszaküldtük az AHLbe és felhívtuk most Barberiot, aki nagy kedvencem és jövőre már fent is maradhatna, de nem lenne most itt, ha a meccs még éles lenne a számunkra.

Coopernek meg nagyon nincs mit bizonyítania ebben a töredéknyi csonka szezonban. mire idejött, már gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe küzdöttük le magunkat. ráadásul a schedule is olyan, hogy esélye sincs letenni a névjegyét. volt eddig talán 3 edzésünk vele, azok is elszórtan, állandóan változó kerettel. a jó benyomást már megtette, az igazi feladat rá ősztől vár

Stamkos meg nem nyer idén semmiféle serleget. hetek óta szinte csak kolbászol a jégen, amikor lőni kéne, passzol, amikor passzolni, lő. ő már fejben feladta az idei évet a többieknél is hamarabb. a pillanatnyi formákat nézve idén Ovecskin lesz az, aki felhajrázza magát a pontlisták élére.

Kunitz Crosby kiesésével kiszállt ebből a versenyből

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.